Home ] Up ] The Controversy ] Online Books ] Study the Word! ] GOD's Health Laws ] Religious Liberty ] Links ]

 

42. A küzdelem véget ér


Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön a földre. Félelmes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövénye. Micsoda különbség van köztük és azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.

   Az emberek sokaságát magával ragadja Isten Fiának dicsősége. A gonoszok egy emberként kiáltják: »Áldott, aki jő az Úrnak nevében!«. Nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt velük. Akaratlanul mondják. Az igazság kényszeríti ki szájukból. Most is éppúgy gyűlölik Krisztust, és szívük éppúgy lázad ellene, mint amikor sírba szálltak. Nem lesz több kegyelemidejük a múlt hibáinak helyrehozására. Ennek semmi értelme nem lenne. Az élethosszig tartó törvényszegés nem lágyította meg szívüket. A második próbaidő alatt is megkerülnék Isten kívánalmait, és lázadást szítanának a menny ellen, akárcsak az elsőben.

   Krisztus az Olajfák-hegyére ereszkedik le, ahonnan feltámadása után felemelkedett, és ahol az angyalok megismételték visszatérésének ígéretét. A próféta ezt mondja: »Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. « »És azon a napon az Olajfák-hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák-hegye közepén ketté válik,... igen nagy völggyé. « »És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy« (Zak 14:5.4.9). Az új Jeruzsálem káprázatos ragyogással alászáll az égből a fogadására megtisztított és előkészített helyre. Krisztus belép a Szent Városba, és vele népe és az angyalok.

Ekkor Sátán felkészül az utolsó nagy összecsapásra. A tét a főhatalom. Amíg a gonoszság fejedelme nem gyakorolhatta hatalmát, és nem volt kit becsapjon, addig tehetetlen és komor volt. De amikor a gonoszok feltámadnak, és Sátán maga mellett látja a nagy sokaságot, reménye újjáéled, és eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Az elkárhozottak egész seregét zászlaja alá gyűjti, és megkísérli velük tervét megvalósítani. A gonoszok Sátán foglyai. Krisztus megtagadásával meghódoltak a lázadó vezér előtt. Most is készek javaslatait elfogadni, és parancsát teljesíteni.Sátán azonban korábbi ravaszságához híven nem árulja el kilétét. Fejedelemnek mondja magát, a világ jogos urának, akit jogtalanul kiforgattak örökségéből. Becsapott alattvalói előtt megváltónak tünteti fel magát. Azt hazudja, hogy az ő hatalma hozta ki őket a sírból, és azt ígéri, hogy felszabadítja őket a legkegyetlenebb elnyomás alól. Krisztus távollétében Sátán – állításai alátámasztására csodákat művel. A gyengéket erőssé teszi, és mindenkit betölt a maga szellemével és erejével. Majd vállalja, hogy a szentek tábora ellen vezetve őket, elfoglalja Isten Városát. Ördögi ujjongással mutat a feltámadtak megszámlálhatatlan sokaságára, és kijelenti, hogy vezérükként képes lesz legyőzni a várost, és visszaszerezni trónját és birodalmát.

Abban a roppant nagy tömegben temérdek ember van az özönvíz előtti időkből: magas kort megélt, hatalmas termetű szellemóriások, akik a bukott angyalok befolyásának engedve minden ügyeskedésüket és tudásukat a maguk dícsőségére használták. Csodás művészi alkotásaik láttán a világ bálványozta lángelméjüket. De Isten eltörölte őket a föld színéről kegyetlen és gonosz találmányaik miatt, amelyek a földet megfertőzték és Isten képmását eltorzították.Vannak közöttük királyok és hadvezérek, akik népeket győztek le; vitéz emberek, akik soha egyetlen csatát sem vesztettek el; büszke, becsvágyó harcosok, akiknek közeledtére birodalmak reszkettek. A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, ami a sírba szálláskor bennük élt.

Sátán először angyalaival tanácskozik, majd a királyokkal, hódítókkal és hatalmasokkal. Felmérik párthíveik erejét, létszámát, és kijelentik, hogy a városon belüli sereget, amely az ő seregükhöz képest kicsi, le tudják győzni. Terveket fektetnek le a gazdag és dícső Jeruzsálem elfoglalására. És nyomban készülődni kezdenek a csatára. Ügyes szakemberek harceszközöket gyártanak. Sikereikről híres hadvezérek a harcosok sokaságát seregekké szervezik.

Végül támadásra szól a parancs, és a megszámlálhatatlan sereg elindul. Soha nem volt földi hódítónak ekkora serege. Az első földi háború óta eltelt évszázadok során soha nem hívtak össze ehhez fogható hadsereget. Sátán, a leggyakorlottabb harcos áll az előhad élén. Angyalai is egyesítik erejüket a végső harcra. Királyok és harcedzett katonák zárkóznak fel Sátán mögé, majd hatalmas csapatok következnek parancsnokuk vezérletével. A tömött sorok katonai pontossággal haladnak a repedezett, egyenetlen földön Isten Városa felé. De Jézus parancsára bezárulnak az új Jeruzsálem kapui. Sátán seregei pedig körülveszik a várost, és felkészülnek az ostromra.

Krisztus ekkor ismét megmutatja magát az ellenségnek. Messze a város felett, fényes arany alapzatú trónon ül az Isten Fia, és körülötte országának polgárai. Nincs nyelv, amely el tudná mondani, nincs toll, amely le tudná írni Krisztus hatalmát és fenségét. Az Örökkévaló Atya dícsősége betakarja a Fiút, betölti Isten Városát, és a kapukon át beragyogja az egész földet.

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig a «nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből.. a trón előtt és a Bárány előtt…fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak» (Jel 7:9). Harcuknak vége. A győzelmet kivívták. A versenyt megfutották és megnyerték. A pálmaág a kezükben győzelmüket szimbolizálja; a fehér ruha pedig Krisztus makulátlan szentségét jelképezi, amely most már az övék.A megváltottak dícsénekbe kezdenek. Énekük az ég boltozatán visszaverődve betölti a levegőeget. « Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé!» (Jel 7:10). Az angyalok és a szeráfok ajkáról is az imádat hangja csendül. Sátán hatalmának és gonoszságának láttán a megváltottak most értik meg igazán, hogy csak egy hatalom- a Krisztusé- tehette őket győztesekké. Abban a fénylő sokaságban senki sem tulajdonítja a saját érdemeinek az üdvösséget, saját erejének és jóságának a győzelmet. Tetteikről, szenvedéseikről említés sem történik. Minden ének tartalma, minden himnusz mondanivalója ez: Az üdvösség a mi Istenünké és a Bárányé!

A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, és végrehajtja ítéletét törvényének áthágóin és népe sanyargatóin. Isten prófétája ezt mondja: » Láték egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat, és kicsinyeket állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint» (Jel 20:11-12).

A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak, és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut. Meglátják, hol tért le lábuk a tisztaság és a szentség útjáról. Rádöbbennek, hogy gőgjükkel és lázadásukkal milyen súlyosan megsértették Isten törvényét. A megejtő kísértések, amelyeket bűnös életükkel hívtak ki, az áldások, amelyekkel visszaéltek, Isten küldöttei, akiket semmibe vettek, az intések, amelyeket elvetettek, a gazdagon áradó kegyelem, amelyet konok, megátalkodott szívük visszautasított- mind megjelennek. És mintha tüzes betűkkel íródnának eléjük!

A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen felsorakoznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértése; ahogy szolgált az embereknek,a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedeteivel zsúfolt napjai, a hegyek magányában imával töltött , átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megdöbbentő, megmagyarázhatatlan vívódás a Gecsemáné-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben lekedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin durván hajtották; ahogy az Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; ahogy a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték- mind elevenen lejátszódik.

Majd a végső jelenetek tárulnak a hullámzó tömeg elé- a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok- jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét.

E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről. Mindenki visszaemlékszik a maga szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izrael Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a főemberek, és az őrjöngő tömeg, akik ezt kiáltották: «Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon! ». Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg »Ő meghalt értem! » kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.

Krisztus apostolai-a hős Pál, a szenvedélyes Péter, a szeretett szívű János, valamint hűséges testvéreik is ott vannak a megváltottak sokaságában, és velük a mártírok hatalmas serege; a falakon kívül pedig – minden hitvány és förtelmes dologgal együtt- azok, akik üldözték, börtönbe vetették és megölték őket. Néró- e kegyetlen és erkölcstelen szörnyeteg- látja azok boldogságát és megdícsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének, annak, hogy miként öröklődtek fiában az ő jellemének gonosz vonásai, a szenvedélyek, amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg fiában, és olyan bűncselekményekben gyümölcsöztek, amelyek megremegtették a világot.

Vannak ott pápista papok és főpapok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt bátorságuk arra, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Az úgynevezett egyházatyáknak lesz mivel elszámolniuk Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és korántsem fogja igazolni a bűnöst. Most ismerik  csak fel, hogy Krisztus azonosul szenvedő népének érdekeivel. Most érzik szavainak súlyát: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg» (Mt 25:40).

Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt Isten ítélőszéke előtt áll. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.

Ekkor mindenki előtt világossá válik, hogy a bűn zsoldja nem a csodálatos függetlenség, nem az örök élet, hanem rabság, romlás és halál. A gonoszok látni fogják, mit vesztettek lázadó életükkel. Az «igen-igen nagy örök dícsőséget» semmibe vették, amikor Isten felkínálta nekik. De milyen kívánatosnak tűnik most! «Mindez az enyém lehetett volna- kesergi az elveszett ember-, de én eldobtam magamtól. Ó, micsoda elvakultság! Nyomorúsággal, gyalázattal és reménytelenséggel cseréltem fel a békességet, boldogságot és dícsőséget. » Belátják, hogy Isten jogosan rekeszti ki őket a mennyből. Életükkel ezt vallották: «Nem akarjuk, hogy Ő (Jézus) uralkodjék rajtunk! »

A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat- a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és áthágtak. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: «Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya! » (Jel 15:3)- és térdre hullva imádják az élet Fejedelmét.

Sátán kővé meredve nézi Krisztus dícsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kérub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf, a «hajnal fia»! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Látja, hogy az Atya közelében dícsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egy hatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő feladatot.

Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt; a béke és a boldogság, amelyet ő is élvezett addig, amíg nem kezdett Isten ellen zúgolódni, és Krisztusra irigykedni. Vádaskodott, lázadozott, hazudozott, hogy megnyerje az angyalok rokonszenvét és támogatását. És amikor Isten bocsánatot kínált neki, ő semmit nem tett saját gyógyulása érdekében. Ezek az emlékképek mind felidéződnek benne. Elgondolkozik azon a munkán is, amit az emberek között végzett, és e munka következményein – egymás közti ellenségeskedésükön, a rettenetes mészárlásokon, birodalmak emelkedésén és bukásán, királyságok megdöntésén, a kavargások, harcok és forradalmak hosszú során. Eszébe jut, milyen szívósan támadta Krisztus munkáját, és miként próbálta az embert mindjobban lezülleszteni. Látja, hogy ördögi ármánykodásával nem tudta megrontani azokat, akik Jézusba vetették bizalmukat. Birodalmára, fáradságos munkájának gyümölcsére tekintve csak kudarcot és pusztulást lát. Most elhitette a tömeggel, hogy Isten városa könnyű zsákmány lesz. De ő tudja, hogy ez nem igaz. A nagy küzdelemben újra és újra vereséget szenvedett, és meghódolásra kényszerült. Nagoyn jól ismeri az Örökkévaló hatalmát és méltóságát.

A nagy lázadó mindig igazolni akarta magát. Be akarta bizonyítani, hogy a lázadásért Isten kormányzása a felelős. E roppant intelligencia minden képességét erre a célra összpontosította. Megfontoltan, tervszerűen dolgozott, és bámulatos sikerrel fogadtatta el tömegekkel a hosszú küzdelemre adott magyarázatát. Az összeesküvés elindítója évezredeken át igazságként adta elő a hazugságot. De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők észreveszik a vállalkozás teljes kudarcát. Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni fondorkodás kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.

Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmónijáa mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.

»Ki ne félne Téged, Uram! És ki ne dícsőítené a Te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a Te ítéleteid nyilvánvalókká lettek » (Jel 15:4). Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. «Dícsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid» (Zsolt 145:10). A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tamúskodni fog arról,  hogy minden teremtény boldogsága szorosan összefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem – hűségesek és lázadók. Egyként hirdetik: «Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya! »

Az a nagy áldotat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és fejedelemségek, hatalmasságok és minden néven nevezendő méltóságok fölé magasztosul. A reá váró örömért – hogy megdícsőítheti a fiak sokaságát- nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dícsőség. A Megváltó rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja: « Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban. » És a trón körül álló fehérruhások dicsénekbe kezdenek: «Méltó a Bárány, hogy vegyen erőt, és gazdagságot és bölcsességet és dícsőséget, és áldást» (Jel 5:12).

Sátán kénytelen elismerni Isten igazságosságát, és meghajolni Krisztus főhatalma előtt, de jelleme változatlan marad. Elsöprő áradatként tör ki belőle ismét a lázadás. Eszeveszett dühében eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. És felkészül a menny Királya elleni utolsó elkeseredett harcra. Alattvalói közé rohan, és megpróbálja őket a maga dühével áthatni, és azonnali harcra indítani. De a megszámlálhatatlan milliók között, akiket ő csábított lázadásra, senki sem akad, aki elismerné felsőbbségét. Hatalma véget ért. A gonoszok éppúgy gyűlölik Istent, mint Sátán, de ők felismerik helyzetük reménytelenségét, azt, hogy nem tudják Jahvét legyőzni. Démoni dühvel támadnak Sátánra, és azokra, akik eszközei voltak a megtévesztésben, mert haragjuk most már ő ellenük lobbant fel.

Ezt mondja az Úr: « Mivel ollyá tevéd szívedet, minő az Isten szíve: azért, ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcsességed szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet. A sírgödörbe szállítnak alá. »

«Elvesztélek, te oltalmazó kérub a tüzes kövek közül… A földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyöngyörűségére… Tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek… Rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel. » (Ez 28: 6-8, 16-19).

« A vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. » « Haragszik az Úr minden népekre, és megbúsult minden Ő seregükre; megátkozá, halálra adta őket. » «Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük» (Ésa 9:5; 34:2; Zsolt 11:6). Istentől az égből tűz száll alá. A föld feltöredezik. Előkerülnek a föld mélyébe rejtett fegyverek. Emésztő lángokat lövell minden tátongó szakadék. Még a sziklák is tüzet fognak. Eljött a nap, amely lángol, mint a kemence. A roppant nagy forróságtól az elemek megolvadnak. A föld is megolvad, és ami rajta van, megég (Mal 4:1); 2Pt 3:10). A föld felszíne olyan, mint a megolvadt anyag- roppant nagy bugyborékoló tűztenger. Ütött a gonoszok megítélésének és végpusztulásának órája- «bosszúállás ez az Úrnak, a megfizetés esztendeje Sionnak ügyéért »(Ésa 34:8).

A gonoszok a földön kapják meg büntetésüket (Péld 11:31). «Pozdorjá»-vá lesznek, « és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregek Ura » (Mal 4:1). Egyesek egy pillanat alatt pusztulnak el; mások hosszú napokig szenvednek. «Cselekedeteik szerint» kapják büntetésüket. Sátánnak – mivel Isten az igazak bűneiért is őt terheli meg- nemcsak saját lázadásáért kell szenvednie, hanem azokért a bűnökért is, amelyekre Isten népét rávette. Büntetése sokkal súlyosabb, mint azoké, akiket elámított. Amikor már elpusztul mindenki, akit csalásaival elbuktatott, ő még él és szenved. A tisztító lángokban a gonoszok – a gyökér és az ágak- végül megsemmisülnek. Sátán a gyökér, hívei az ágak. Maradéktalanul lesújt rájuk a törvény szabta büntetés, ahogy azt az igazság megköveteli. A menny és a föld, ezt látva, Jahve igazságosságát hirdeti.

Sátán romboló munkájának mindörökre vége. Hatezer évig megvalósíthatta szándékát: megtöltötte a földet bajjal, és fájdalmat okozott az egész világegyetemnek. Az egész teremtettség nyögött és vajúdott. Most Isten teremtményei örökre megszabadulnak Sátántól és kísértéseitől. «Nyugszik, csöndes az egész föld. (Az igazak ) ujjongva énekelnek» (Ésa 14:7). A dícsőítés és a győzelem hangja hallatszik az egész hűséges világegyetemben. «Nagy sokaság szavát», «mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát» hallani, «mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható»(Jel 19:6).

A földet pusztító tűz borítja, de az igazak biztonságban vannak a Szent Városban. Akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból, azokon nincs hatalma a második halálnak. Míg Isten a gonoszoknak megemésztő tűz, népének nap és pajzs (Jel 20:6; Zsolt 84:12).

«Láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala» (Jel 21:1). A tűz, amely a gonoszokat megemészti, megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát. Nincs örökké égő pokol, amely a megváltottakat a bűn félelmes következményeire emlékezteti.

A bűnnek csak egy emléke marad: Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán. A megdícsőült Krisztust szemlélve, a próféta így szól: «Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle, és ott van az Ő hatalmának rejteke» (Hab 3:4). A megsebzett oldalából folyó vér békéltette meg az embert Istennel. Ott van az Üdvözítő dícsősége, ott van az «Ő hatalmának rejteke». A Megváltó áldozata «elégséges… a megtartásra»; ezért arra is van hatalma, hogy megsemmisítse azokat, akik Isten irgalmát semmibe vették. Jézus a megalázás nyomait a legmagasabb érdemjelként viseli. A Golgota sebei a Megváltót dícsőítik és hatalmát hirdetik az örök korszakon át.

«Te nyájnak tornya, Sion leányának vára! Eljő tehozzád és elérkezik az előbbi hatalom» (Mik 4:8). Mióta a lángoló pallos az első emberpárt elzárta az Édentől, szent emberek várva várták ezt az időt, «Isten tulajdon népének» megváltását (Ef 1:14). Az ember a földet, amely eredetileg az ő birodalma volt, átjátszotta Sátánnak, és ez a hatalmas ellenség sokáig uralta. De Isten a megváltás terve útján visszaszerezte. Mindaz, ami elveszett a bűn miatt, «megtaláltatott». «Így szól az Úr, … aki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá» (Ésa 45:18).Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. És ez a terv most valóra vált; a földet örökké a megváltottak fogják lakni. « Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak» (Zsolt 37:29).

Sokan attól félve, hogy az eljövendő örökség túlságosan anyagi jellegűnek tűnik, azokat az igazságokat is elspiritualizálják, amelyek otthonukként emlegetik örökségünket. Krisztus –amint tanítványainak ígérte- azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet készítsen számukra. Akik hisznek Isten Igéjének tanításaiban, azok tudnak a mennyei lakóhelyekről. De még «szem nem láta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik»(1Kor 2:9). Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják tudni, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dícsőséges lesz a mennyei Éden.

A Biblia «hazának» nevezi a szentek örökségét (Zsid 11:14-16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak. Isten hegyeinek fenséges ormai magasra emelkednek. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép, otthonra talál.

«Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban. » «Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak és kapuidnak a dícsőséget. » «Házakat építenek és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt… Kezeik munkáját elhasználják választottaim» (Ésa 32:18; 60:18; 65:21-22).

Ott «örvend a puszta és kietlen hely, örül a pusztaság és virul, mnt őszike. » «A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik. » «Lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik… és egy kisgyermek őrzi azokat. » «Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén»- mondja az Úr (Ésa 35:1; 55:13; 11:6,9).

Fájdalom nem férkőzhet a menny légkörébe. Ott nem lesz könny, sem gyászmenet, sem gyászszalag. «Halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás…, mert az elsők elmúltak. » «Nem mondja a lakos: beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer» (Jel 21:4; Ésa 33:24).

Az Új Jeruzsálem, a megdícsőült új föld fővárosa «ékes korona… az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén». «Benne volt az Isten dícsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz. » »A népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dícsőségüket. «Ezt mondja az Úr: »Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajgatás hangja. » «Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és Ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük» (Ésa 62:3; Jel 21:11,24; Ésa 65:9; Jel 21:3).

«Éjszaka nem lesz» Isten városában. Nem lesz szüksgégünk, sem igényünk a pihenésre. Senki nem fárad bele Isten szolgálatába és nevének dícsőítésébe. Mindig frissek leszünk, mint reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. «És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket» (Jel 2:5). A nap fényét feleslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó és nem vakít, pedig felmérhetetlenül túlszárnyalja a déli nap verőfényét. A Szent Várost Isten és a Bárány dícsősége el nem halványuló fénnyel önti el. A megváltottak az örök nappal nap nélküli világosságában fognak járni.

«Templomot nem láttam abban: mert az Úr , a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány» (Jel 21:22). Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atával és a Fiúval. «Most tükör által homályosan látunk» (1Kor 13:12). Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dícsőségét.

A megváltottak kölcsönösen ismerni fogják egymást. A szeretet és a rokonszenv, amelyet Isten plántált a lélekbe, a legszebb és a legigazabb kifejezésre jut. A bűntelen kapcsolat a szent lényekkel, a harmonikus együttlét a szent angyalokkal és minden korszak hűségeseivel- akik megmosták ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében-, a szent kötelék, amely összekapcsol «minden nemzetség»-et «mennyen és földön»(Ef 3:15)- mind hozzájárul a megváltottak boldogságához.

Ott a halhatatlan lények soha nem csökkenő örömmel fogják a teremtő hatalom csodáit, a megváltó szeretet titkait fürkészni. Ott nem lesz Isten elfelejtésére kísértő kegyetlen, ámító ellenség. Ott minden tehetség fejlődik, minden képesség gyarapszik. A tanulás nem fogja elménket fárasztani, és erőnket kimeríteni. Ott a legnagyobb vállalkozások is véghezvihetők, a legmagasztosabb törekvések is megvalósíthatók, a legmagasabb célok is elérhetők. Mindig új magaslatok hívogatnak, új csodák gyöngyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új dolgok serkentgetik a lélek és a test képességeit.

A világegyetem minden kincse kutatásra tárul Isten megváltott gyermekei elé. A halandóság béklyóitól megszabadult ember fáradhatatlanul szárnyal távoli világok felé, amelyeknek lakói sírtak az emberi szenvedés láttán, de örömének csendült ajkukon már egyetlen ember megtérésének hírére is. E föld lakói kimondhatatlan élvezettel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit, amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkájának szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán látó szemmel nézik a természet dicsőségét- napokat, csillagokat és naprendszereket-, amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre –a legparányibbtól a legnagyobbig- a Teremtő neve van írva. Minden Isten végtelen hatalmát hirdeti.

És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dícsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet, és boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dícsőítés hatalmas kórusában.

«Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé, és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dícsőség és a hatalom örökkön-örökké (Jel 5:13).

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig- tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkat hirdetik, hogy Isten a szeretet.

  -vége-


Back ] Home ] Up ]