31. A gonosz lelkek munkája
A látható és a láthatatlan
világ közti kapcsolat, Isten angyalainak szolgálata és a gonosz
lelkek munkája, amelyről a Szentírás világosan tanúskodik, elválaszthatatlanul
összefonódik az emberiség történelmével. Az emberek egyre kevésbé
hisznek a gonosz lelkek létezésében, a szent angyalokat pedig, akik
szolgálnak »azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget«
(Zsid 1:14) a halottak lelkének tartják. De a Szentírás nemcsak tanítja,
hogy léteznek angyalok, mind jók, mind gonoszak, hanem tagadhatatlanul
bizonyítja azt is, hogy ezek nem halott emberek lelkei.
Az ember teremtése előtt már voltak angyalok, mert a föld
alapjainak lefektetésekor »együtt örvendezének a hajnalcsillagok,
és Istennek minden fiai vigadozának« (Jób 38:7). Az ember bukása után
- mielőtt még egy ember is meghalt volna - Isten angyalokat küldött
az élet fájának őrzésére. Az angyalok természetüknél fogva
magasabb rendű lények, mint az emberek, pedig a zsoltáríró az
emberről is ezt mondja: »kevéssel tetted őt (az embert)
kisebbé az Istennél« (Zsolt 8:6; lásd még Zsid 2:7).
A Szentírás tájékoztat a mennyei lények számáról, hatalmáról
és dicsőségéről, Isten kormányzatával való kapcsolatukról,
valamint a megváltás munkájához való viszonyukról. »Az Úr a
mennyekbe helyeztette az ő székét és az Ő uralkodása
mindenre kihat. « A próféta pedig ezt mondja: »Hallám a királyi szék...
körül sok angyalnak szavát. « A királyok Királyának fogadótermében
szolgálnak az angyalok, a »hatalmas erejűek«, az »Ő szolgái,
akaratának teljesítői«, »hallgatván az Ő rendeletének
szavára« (Zsolt 103:19-21; Jel 5:11). Dániel próféta ezerszer ezer
és tízezerszer tízezer mennyei követet látott. Pál apostol pedig
»angyalok ezrei«-ről beszélt (Dán 7:10; Zsid 12:22). Az
angyalok Isten követeiként úgy jelennek meg, »mint a villámlás cikázása«
(Ez 1:14); vakító fény kíséretében, sebesen repülnek. Amikor az
angyal, akinek tekintete »olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája
fehér, mint a hó«, megjelent a Megváltó sírjánál, az őrök
reszkettek a félelemtől, »és olyanokká lőnek, mint a
holtak« (Mt 28:3-4). Amikor Szanherib, a gőgös asszír gyalázta
és káromolta Istent, és Izraelt elpusztítással fenyegette, »azon
az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az assiriabeli táborban
száznyolcvanötezeret«. Az angyal »megöle minden erős vitézt,
elöljárót és vezért« Szanherib seregében. »És (Szanherib) nagy
szégyennel megtére az ő földébe (2Kir 19:35; 2Krón 32:21).
Isten angyalok útján terjeszti ki irgalmát gyermekeire.
Angyalokat küldött Ábrahámhoz az áldás ígéretével. Sodoma kapujához
is angyalok mentek, hogy megmentsék az igaz Lótot az ítélet tüzétől.
Angyalt küldött Isten a pusztába a kimerültségtől és éhségtől
haldokló Illéshez, és a pogány király udvarában bölcsességért
imádkozó, majd pedig az oroszlánok szabad prédájává kitett Dánielhez.
Angyalok vették körül tüzes szekerekkel és lovakkal azt a kis várost
is, amelyben Elizeust körülzárták ellenségei. Angyalt küldött
Isten Heródes börtönébe a halálra ítélt Péterhez; Filippibe a
rabokhoz; a viharos éjszakán a tengeren utazó Pálhoz és társaihoz;
Kornéliushoz, hogy bölccsé tegye az evangélium elfogadására.
Angyal indította útnak Pétert a megváltás üzenetével a pogány
idegenhez. A szent angyalok minden korban így szolgáltak Isten népének.
Krisztus egy-egy őrzőangyalt állít minden követője
mellé. Az igazakat ezek a mennyei vigyázók védik a gonosz hatalma
ellen. Ezt maga Sátán is tudja, hiszen ezt mondta: »Avagy ok nélkül
féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát
és mindenét, amije van?« (Jób 1:9-10). A zsoltáríró szavaiból
kitűnik, hogy Isten kik által védi népét: »Az Úr angyala tábort
jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket«
(Zsolt 34:8). A Megváltó ezt mondta a benne hivőkről: »Meglássátok,
hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek,
hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei
Atyám orcáját« (Mt 18:10).
Az Isten gyermekeinek szolgálatába
állított angyalok bármikor Isten elé járulhatnak.
Isten tehát a mennyei angyalok szüntelen védelméről
biztosítja a gonoszság seregeivel harcban álló népét, amely ki van
téve a sötétség fejedelme megtévesztő befolyásának és soha
nem lankadó rosszindulatának. Ez a védelem nem szükségtelen. Isten
azért ígér kegyelmet és oltalmat gyermekeinek, mert Sátán nagy
hatalmú követeivel kell szembekerülniük, akik sokan vannak, elszántak
és fáradhatatlanok. Rosszindulatukról és hatalmukról veszélyes
dolog nem tudni, és nem törődni vele.
A gonosz lelkeket, akik megteremtésükkor bűntelenek
voltak, Isten pontosan olyan természettel, hatalommal és dicsőséggel
ruházta fel, mint a szent lényeket, jelenlegi követeit. De bűnbe
estek, majd szövetkeztek Isten meggyalázására és az emberek elpusztítására.
Sátánt e lázadó és a mennyből vele együtt kivetett társai a
századok hosszú során támogatták az Isten tekintélye ellen vívott
harcában. A Szentírás tájékoztat összeesküvésükről és
kormányzatukról, különböző rendjeikről, értelmességükről,
ravaszságukról, és az emberek békéje és boldogsága ellen szőtt
gonosz terveikről.
Az ótestamentumi történelem helyenként említést tesz létezésükről
és működésükről, de a gonosz lelkek a legkirívóbban
Krisztus földi élete során mutatták meg hatalmukat. Krisztus eljött,
hogy megvalósítsa az ember megváltására készített tervet, Sátán
pedig be akarta bizonyítani, hogy joga van uralkodni a világon. Sátán
bálványimádásra vette rá az embereket a föld minden részén, kivéve
Palesztinát. Csak Palesztina nem hódolt meg teljesen a kísértő
uralma előtt. Krisztus ebbe az országba jött, hogy a menny világosságát
árassza az emberekre. Itt két rivális hatalom igényelte az elsőbbséget.
Jézus szeretettel tárta ki karját, és mindenkit hívott, aki benne
bocsánatra és békére akart találni. A sötétség seregei látták,
hogy hatalmuk korlátozott, és tudták, hogy ha Krisztus missziója
eredményes lesz, uralmuk csakhamar véget ér. Sátán tombolt, mint a
láncra vert oroszlán, és kihívóan fitogtatta az emberek teste és
lelke feletti hatalmát.
Azt a tényt, hogy egyes embereket démonok szálltak meg, az Újtestamentum
világosan kijelenti. Az így meggyötört emberek nemcsak betegségekben
szenvedtek. Krisztus jól tudta, hogy mivel van dolga, és felismerte a
gonosz lelkek közvetlen jelenlétét és működését.
Számukról, hatalmukról és gonoszságukról, valamint Krisztus
hatalmáról és irgalmáról ékesen beszél a gadarai ördöngösök
meggyógyításáról szóló szentírási történet. Azok a szerencsétlen
megszállottak, lerázva minden korlátot, vonaglottak, tajtékzottak.
Kiáltásuk messze elhallatszott. Megsebezték önmagukat, és veszélyt
jelentettek környezetüknek. Vérző, eltorzult testük, és tébolyultságuk
olyan látványt nyújtott, amiben a sötétség fejedelme gyönyörködött.
E szenvedőket fogva tartó démonok egyike ezt mondta: »Légió a
nevem, mert sokan vagyunk« (Mt 5:9). A római hadseregben egy légió három-ötezer
emberből állt. Sátán seregei is csapatokba rendeződtek.
Egyetlen csapat, amelyhez ezek a démonok tartoztak, nem kevesebb, mint
egy légiót számlált.
Jézus parancsára a gonosz lelkek eltávoztak áldozatukból, és
a megszabadított emberek nyugodtan, csendben, józanul, szelíden ültek
a Megváltó lábánál. De a démonoknak Jézus megengedte, hogy egy
disznónyájat besodorjanak a tengerbe. Gadara lakóit ez a veszteség
érzékenyebben érintette, mint a Krisztus nyújtotta áldás, és könyörögtek
a mennyei Orvosnak, hogy hagyja el őket. Sátán éppen ezt akarta
elérni. A veszteségért Jézusra hárítva a felelősséget, felébresztette
a nép önző félelmét, és gátat emelt, hogy ne hallhassák Jézus
szavait. Sátán a veszteségekért, csapásokért és szenvedésekért
mindig a keresztényeket okolja, hogy a vád ne azokat érje, akiket
illet - őt magát és képviselőit.
Krisztus szándéka azonban nem hiúsult meg. Hagyta, hogy a
gonosz lelkek elpusztítsák a disznónyájat, tanulságul azoknak a
zsidóknak, akik a nyerészkedés kedvéért tenyésztették e tisztátalan
állatokat. Ha Krisztus nem fékezte volna meg a démonokat, akkor
nemcsak a disznókat fojtották volna a tengerbe, hanem őrzőiket
és tulajdonosaikat is. Az őrzők és a tulajdonosok egyedül
Krisztus hatalmának és irgalmának köszönhették, hogy életben
maradtak. A történteket Isten azért engedte meg, hogy a tanítványok
tanúi legyenek Sátán kegyetlen hatalmának, amit az emberek és az állatok
felett gyakorol. A Megváltó azt akarta, hogy követői tudják
meg, milyen az az ellenség, akivel szembe kell szállniuk, hogy ne
essenek áldozatul cselfogásainak. A környék lakóinak is meg akarta
mutatni hatalmát, amellyel széttépi Sátán bilincseit, és megszabadítja
foglyait. És bár maga Jézus eltávozott, az oly csodálatosan
megszabadított emberek ott maradtak, hogy hirdessék jótevőjük könyörületét.
Más, hasonló jellegű eseteket is megörökít a Szentírás.
A kananeus asszony leányát egy démon kegyetlenül kínozta, de Jézus
kiűzte szavával (Mk 7:26-30). »Egy vak és néma ördöngöst«
(Mt 12:22); az ifjút, akit megszállt egy néma lélek, és »gyakorta
veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt« (Mk
9:17-27); az őrültet, aki »egy tisztátalan ördögi lélek«-től
gyötörve (Lk 4:36) megzavarta a kapernaumi zsinagóga szombati nyugalmát
- a könyörületes Megváltó mindegyiket meggyógyította. Krisztus
majdnem minden esetben úgy szólította meg a démont, mint értelmes lényt.
Megparancsolta, hogy hagyja el áldozatát, és ne gyötörje tovább. A
kapernaumi hívek, látva Krisztus nagy hatalmát, megrémültek, »és
egymással szólnak és beszélnek vala, mondván: Mi dolog ez, hogy
nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek,
és kimennek?« (Lk 4:36).
A Biblia tanúsága szerint a démonoktól megszállt emberek többsége
nagyon szenvedett. De voltak kivételek is. Egyesek, hogy a természetfölötti
erő birtokába jussanak, szívesen fogadták Sátán munkáját.
Ezeknek természetesen nem volt küzdelmük a démonokkal. Közöttük
voltak azok, akik a jövendölés lelkét kapták - Simon mágus, az ördöngös
Elimás és az a szolgálóleányka, aki Filippiben Pál és Silás nyomában
járt.
Senkit sem veszélyeztet jobban a gonosz lelkek befolyása, mint
azokat, akik a Szentírás határozott és bőséges bizonyságtétele
ellenére is tagadják az ördög és angyalai létezését és működését.
Ameddig nincs tudomásunk mesterkedéseikről, addig szinte elképzelhetetlen
előnyük van. Sokan hallgatnak sugallataikra, és közben azt képzelik,
hogy a saját fejük után mennek. Ez a magyarázata annak, hogy az idők
vége felé, amikor Sátán minden erejével ámít és pusztít, mindenütt
azt próbálja elhitetni, hogy Ő nem létezik. Ezzel a fortéllyal
álcázza önmagát és munkamódszerét.
A nagy csaló semmitől
sem fél annyira, mint attól, hogy felismerjük cselfogásait. Hogy
jobban elrejtse valódi jellemét és szándékát, úgy ábrázoltatja
magát, hogy csak gúny és megvetés tárgya legyen. Nagyon meg van elégedve,
ha groteszk, visszataszító, torz lénynek - félig állatnak, félig
embernek - festik meg. Örül, ha hallja, hogy azok, akik értelmesnek
és jól értesültnek vélik magukat, tréfából és gúnyból
emlegetik.
Sátán nagyon ügyesen álcázza magát. Ezért kérdezik sokan:
»Létezik-e valóban ez a lény?«. Sikerét bizonyítja az is, hogy a
vallásos világ általában elfogadja azokat az elméleteket, amelyek
meghazudtolják a Szentírás legvilágosabb bizonyságtételét. Sátán
a befolyásáról mit sem tudókat képes leginkább hatalmába keríteni.
Igéjében Isten azért tár fel oly sok példát Sátán gonosz munkájára,
hogy leleplezze Sátán titkos erőit, és az embert elővigyázatossá
tegye támadásaival szemben.
Sátánnak és seregének a hatalma és rosszakarata jogos félelemre
adhatna okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást Megváltónknál,
aki hatalmasabb náluk. Házunkat reteszekkel és zárakkal gondosan
bebiztosítjuk, hogy a gonosz emberektől megvédjük javainkat és
életünket. De ritkán gondolunk a gonosz angyalokra, akik folyvást
igyekeznek közelünkbe férkőzni, és akiknek a támadása ellen
saját védelmi eszközeinkre nem építhetünk. Ha engedélyt kapnak rá,
megzavarhatják gondolkozásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik
testünket, elpusztíthatják javainkat és életünket. Egyedüli örömüket
a szenvedésben és pusztításban találják. Félelmes helyzetben
vannak azok, akik nem Isten kívánalmait követik, hanem Sátán kísértéseinek
engednek, mígnem Isten átengedi őket a gonosz lelkek irányításának.
De akik Krisztust követik, az ő oltalma alatt biztonságban
vannak. Isten a mennyből nagy erejű angyalokat küld védelmükre.
A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít népe
köré.
[ Back ] [ Home ] [ Up ] [ Next ]
|