9. A svájci reformátor
Isten éppolyan elgondolás
szerint választotta ki az egyház reformátorait, mint alapítóit. A
mennyei Tanító mellőzte a föld nagyjait, a rangosokat és
gazdagokat, akik hozzászoktak a vezetőknek »kijáró« dicsőítéshez
és hódolathoz. E gőgös, beképzelt, felsőrendűségben
tetszelgő emberek soha nem szántak volna meg másokat, és az alázatos
Názáreti nem tudta volna őket munkatársaivá formálni. Jézus a
tanulatlan, szorgos galileai halászokat szólította meg: »Kövessetek
engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok!« (Mt 4:19). E tanítványok
alázatosak és tanulékonyak voltak. Minél kevésbé kerültek koruk
hamis tanításainak hatása alá, Krisztus annál nagyobb eredménnyel
tudta őket szolgálatra tanítani és képezni. Így volt ez a nagy
reformáció idején is. A legnevesebb reformátorok szerény születésű
emberek voltak, akiket nem szédített meg a rang, nem befolyásolt a
fanatizmus és a papi furfang. Isten egyszerű eszközökkel akart
nagyszerű eredményeket elérni. Így nem embereké a dicsőség,
hanem Istené, aki általuk akarata és tetszése szerint munkálkodik.
Néhány héttel azután, hogy Luther a szászországi bányász
hajlékában meglátta a napvilágot, az Alpok hegyei között, egy
marhapásztor kunyhójában megszületett Zwingli Ulrik. Zwingli
gyermekkori környezete és neveltetése alkalmas volt arra, hogy küldetésére
felkészítse. A természet csodálatos szépsége és lenyűgöző
fensége már korán felébresztette gyermeki lelkében Isten nagyságának,
hatalmának és fenségének érzetét. A környező hegyek közt véghezvitt
hőstettek történetei meghatározták fiatal életének törekvéseit.
Nagyanyjától ismerte meg azt a néhány kedves bibliai történetet,
amelyeket ez az istenfélő asszony az egyház legendái és hagyományai
közül kiválogatott. Zwinglit mélységesen érdekelték a pátriárkák
és próféták, a Palesztina dombjain nyájukat őrző és
angyalokkal beszélgető pásztorok, a betlehemi gyermek és a
keresztre feszített Krisztus csodálatos tettei.
Luther Jánoshoz hasonlóan Zwingli apja is iskoláztatni akarta
fiát. Ezért a gyermek már nagyon fiatalon elkerült szülőföldjéről,
az Alpok völgyéből. Zwingli Ulrik értelmi világa rohamosan fejlődött,
és csakhamar felmerült a kérdés, hogy hol lehet tanítására
alkalmas tanárokat találni. Tizenhárom éves korában Bernbe ment,
ahol akkor Svájc legkiválóbb iskolája volt. Itt azonban olyan veszély
fenyegette, amely könnyen meghiúsíthatta volna a hozzá fűzött
reményeket. A szerzetesek mindenképpen rá akarták venni arra, hogy lépjen
be egy kolostorba. A dominikánus és ferencrendi szerzetesek versengtek
a nép kegyeiért. Templomaik hivalkodó díszeivel, szertartásaik pompájával,
híres ereklyéik és csodatevő bálványaik vonzerejével
igyekeztek híveik pártfogását megszerezni.
A berni dominikánusok felismerték, hogy ennek a tehetséges ifjú
tudósnak a megnyeréséből hasznot húzhatnak és dicsőséget
szerezhetnek maguknak. Ez a rendkívüli ifjú, ez a szónoki és írói
tehetség, ez a zenei és költői zseni vonzóbbá tenné
istentiszteleteiket, és jobban növelné rendjük bevételeit, mint bármilyen
látványos pompa. Fondorlattal és hízelgéssel próbálták Zwinglit
rávenni arra, hogy lépjen be kolostorukba. A diák Luther
eltemetkezett egy kolostor cellájába, és ha a gondviselő Isten
nem szabadítja ki, elveszett volna a világ számára. Zwinglit
megmentette Isten ettől a veszélytől. Apja, aki nem akarta,
hogy fia a szerzetesek tétlen és értéktelen életét élje, Isten
gondviselése folytán tudomást szerzett a szerzetesek szándékáról.
Látta, hogy a fia jövője forog kockán, és megparancsolta neki,
hogy azonnal térjen haza.
A fiú engedelmeskedett. De nem sokáig érte be szülőhelyével,
a völggyel, és csakhamar újra tanulni kezdett. Ezúttal Bázelba ment.
Zwingli itt hallotta először Isten ingyen kegyelmének örömhírét.
Wittembach, aki az ókori nyelveket tanította, a görög és a héber
nyelv tanulása közben megismerkedett a Szentírással, és a fénysugarakat
tanítványai lelkébe is továbbította. Wittembach kijelentette, hogy
van egy igazság, amely ősibb és mérhetetlenül értékesebb a
teológusok és filozófusok által tanított elméleteknél. Ez az
ősi igazság az, hogy Krisztus halála a bűnös egyedüli váltságdíja.
Zwingli számára ezek a szavak voltak a hajnalt jelző első fénysugarak.
Zwinglinek nemsokára el kellett hagynia Bázelt, hogy megkezdje
szolgálatát. Első munkaterülete egy alpesi parókia volt, nem
messze a völgytől, ahol született. Miután pappá szentelték, »egész
lelkével Isten igazságának kutatására szentelte magát, mert jól
tudta, milyen sokat kell tudnia annak, akire Krisztus rábízta nyáját«
- mondta egyik reformátortársa.' Minél többet kutatta a Szentírást,
annál világosabban látta a Szentírás igazságai és Róma eretnekségei
közötti ellentmondást. A Biblia, Isten Igéje, az egyetlen érvényes
és csalhatatlan norma szerint akart élni. Látta, hogy a Biblia saját
magát magyarázza. Nem mert és nem is kísérelt meg előre kialakított
elméletek és tantételek alátámasztására magyarázatot találni a
Szentírásban. Úgy érezte, kötelessége megtudni, mi a Szentírás
egyértelmű és nyilvánvaló tanítása. Igyekezett minden lehető
segítséget igénybe venni, hogy teljesen és jól megértse mondanivalóját.
Segítségül hívta Isten lelkét. A Szentlélek megérteti a Bibliát
mindazokkal - mondta Zwingli -, akik őszintén és imádkozva
kutatják.
»A Szentírás Istentől származik, nem pedig embertől
- mondta Zwingli -, és Isten, aki világosságot ad, megérteti veled,
hogy ez a beszéd tőle származik. Isten szava... nem bukhat el; az
Ige világos, önmaga tanít; feltárja önmagát, az üdvösség és a
kegyelem fényével árasztja el a lelket; vigasztal, alázatossá tesz,
olyannyira, hogy az ember szem elől téveszti, sőt elfelejti
önmagát, és megkapaszkodik Istenben. « E szavak igazságát maga
Zwingli tanúsította. Erről a tapasztalatáról később így
ír: »Amikor kezdtem magam teljesen a Szentírás alá rendelni, a
filozófia és a skolasztikus teológia egyre több vitás dolgot tárt
elém. Végül is ez a gondolatom támadt: , Mindezeket félre kell
tenned, és Isten akaratát egyedül Isten egyszerű szavában kell
keresned!' Kértem Istent, adjon világosságot, és a Szentírás ezután
sokkal érthetőbbé vált számomra. «
Zwingli nem Luthertől tanulta azt, amit prédikált. Az
Krisztus tanítása volt. »Ha Luther Krisztust prédikálja - mondta a
svájci reformátor -, akkor azt tette, amit én. Ő sokkal több
lelket vezetett az Úrhoz, mint én. De ez nem számít! Csak Krisztus
nevét akarom hordozni, akinek harcosa vagyok, senki másét. Egyedül
Ő az én Vezérem. Soha egyetlen szót sem írtam Luthernek, és
ő sem nekem. S hogy miért?... Hogy megmutatkozzék, Isten lelke
menynyire egyöntetűen cselekszik, mivel Krisztus tanait mindketten
ilyen egyöntetűen hirdetjük, anélkül, hogy összebeszéltünk
volna. «
1516-ban az einsiedelni kolostor meghívta Zwinglit prédikátorának.
Itt jobban bepillanthatott Róma romlottságába, és mint reformátor
olyan befolyást árasztott, amely szülőföldjén, az Alpokon túl
is érezhető volt. Einsiedeln egyik fő vonzereje egy Mária-szobor
volt, amely állítólag csodákat tudott művelni. A kolostor bejárata
felett ez állt: »Itt teljes bűnbocsánat kapható. «4 A zarándokok
az év minden szakában felkeresték ezt a Mária-szentélyt, de
felszentelésének évfordulóján tömegesen jöttek Svájc minden részéből,
sőt Franciaországból és Németországból is. Zwingli, akinek
nagyon fájt ez a látvány, megragadta ezt az alkalmat, hogy a babona
rabszolgáinak az evangélium kínálta szabadságáról prédikáljon.
»Ne gondoljátok - mondta -, hogy Istent jobban meg lehet találni
e templomban, mint a teremtés bármely más részében. Bármelyik
legyen is az az ország, amelyben élsz, Isten körülvesz, és hall téged...
Hiábavaló cselekedetek, hosszú zarándoklatok, adományok, faragott képek,
a Szűzhöz vagy a szentekhez intézett könyörgések biztosíthatják-e
számunkra Isten kegyelmét?... Mit használ az imákba foglalt szavak
sokasága? Mit segít a fényes kámzsa, a simára borotvált fej, a
hosszan leomló talár vagy az arannyal hímzett papucs?... Isten a szíveket
vizsgálja; a mi szívünk pedig távol van tőle. « »Krisztus,
aki egyszer feláldozta magát a kereszten - mondta -, Ő az áldozat
és a mártír, aki mindörökre engesztelést szerzett a hivők bűneiért.
«
A hallgatók közül sokan nem szívesen fogadták ezeket a tanításokat.
Keserű csalódást éreztek, amikor hallották, hogy hiába tették
meg a fárasztó utat. Nem tudták felfogni, hogy Krisztus ingyen kínálja
nekik a bocsánatot. Meg voltak elégedve a régi úttal, amelyet Róma
mutatott a menny felé. Visszariadtak a jobb út keresésétől. Könnyebb
volt üdvösségüket a papokra és a pápára bízni, mint szívük
tisztaságára törekedni.
Mások viszont örömmel fogadták azt a hírt, hogy Krisztus által
van az üdvösség. Róma szertartásai útján nem költözött lelkükbe
béke. Hittel elfogadták, hogy a Megváltó vére engesztelést szerez
számukra, és hazatérve megismertették másokkal is azt a drága világosságot,
amit ők kaptak. Így terjedt az igazság faluról falura, városról
városra, és a Mária-szentélyhez zarándoklók száma nagyon
megcsappant. Csökkentek az adományok is, és ennek következtében
Zwingli fizetése is, amit az adományokból kapott. De ő ennek
csak örült, mert látta, hogy a fanatizmus és a babona hatalma kezd
megtörni.
Az egyházi hatóságok jól látták, mit művel Zwingli, de
egyelőre nem akartak közbelépni. Még mindig remélve, hogy meg
tudják szerezni ügyüknek, megpróbálták hízelgéssel megnyerni. De
eközben az igazság egyre több ember szívéhez talált utat.
Zwinglit einsiedelni munkálkodása nagyobb feladatra készítette
fel, amelyet nemsokára meg is kezdett. Hároméves einsiedelni szolgálata
után a zürichi székesegyház hívta meg prédikátorának. Zürich
volt ekkor a svájci államszövetség legfontosabb városa, és ami ott
történt, sok emberre kihatott. Az egyházi személyek azonban, akik Zürichbe
hívták, meg akartak akadályozni mindenféle újítást, és ennek
megfelelően oktatták ki Zwinglit feladatairól.
»Minden erőddel igyekezz a parókia bevételeit begyűjteni
mondták -, s ne téveszd szem elől a legapróbbat sem! Intsd a hűségeseket
mind a szószékről, mind a gyóntatószékből, hogy a tizedet
és az adót fizessék be, és adományaikkal fejezzék ki az egyház iránti
ragaszkodásukat! Légy szorgos a betegektől, a misékből és
általában minden egyházi szertartásból származó bevétel gyarapításában!
« A szentségek szolgálata, a prédikálás és a nyáj gondozása -
tették hozzá eligazítói - szintén a lelkész feladata, de ezekhez
alkalmazhatsz helyettest is, különösen a prédikáláshoz. A szentségekkel
csak arra érdemes személyeknek szolgálhatsz, és csak akkor, ha kérnek
rá, de tilos ezt személyválogatás nélkül tenned. «
Zwingli némán hallgatta ezt az eligazítást, és válaszként,
miután kifejezte háláját e megtisztelő és fontos tisztségért,
terveiről kezdett beszélni. »Krisztus élete - mondta - nagyon régóta
rejtve van az emberek előtt. A teljes Máté evangéliumot fogom prédikálni...
kizárólag a Szentírást használva forrásként. Megszólaltatom mélységeit,
egyik részt összevetem a másikkal, állandó és komoly imával kérve
bölcsességet. Szolgálatomat Isten dicsőségére, egyetlen Fia
dicséretére, a lelkek igazi üdvösségére és az igaz hitben való
épülésükre szentelem. « Bár egyes egyházi személyek kifogásolták
szándékát, és megpróbálták lebeszélni róla, Zwingli szilárdan
kitartott. Kijelentette, hogy nem új módszert akar bevezetni, hanem a
régit, amelyet korábbi és tisztább korszakában alkalmazott az egyház.
A Zwingli által tanított igazságok iránt már korábban érdeklődés
támadt, és az emberek tömegesen jöttek prédikációira. Sok olyan
hallgatója volt, aki hosszú ideig nem járt istentiszteletre. A reformátor
igeszolgálatát azzal kezdte, hogy fellapozta az evangéliumot, majd
felolvasta és magyarázta hallgatóinak Krisztus életének, tanításainak
és halálának ihletett történetét. Itt is, éppúgy mint
Einsiedelnben, Isten Igéjét az egyetlen csalhatatlan tekintélyként
mutatta be, Krisztus halálát pedig az egyetlen tökéletes áldozatnak
nevezte. »Krisztus az - mondta -, akihez vezetni szeretnélek titeket;
Krisztushoz, az üdvösség igazi forrásához. «g E prédikátor körül
ott tolongott minden rendű és rangú ember, államférfiaktól és
tudósoktól kezdve a kézművesekig és a földművesekig. Mélységes
érdeklődéssel hallgatták szavait. Zwingli nemcsak az ingyen felkínált
üdvösségről beszélt, hanem bátran megrótta korának bűneit
és romlottságát is. Sokan Istent dicsőítve tértek haza a székesegyházból.
»Ez az ember - mondogatták - az igazság prédikátora. Ő lesz a
mi Mózesünk, aki ebből az egyiptomi sötétségből kivezet
minket. «
Jóllehet Zwingli munkája először nagy lelkesedést
keltett, egy idő után azonban támadások érték. A szerzetesek,
kifogásolva tanításait, zavarták munkáját. Sokan csúfolták, és
gúnyos megjegyzéseket tettek rá. Mások sértegették és fenyegették.
De Zwingli mindent türelmesen elviselt. Ezt mondta: »Ha meg akarjuk
nyerni Jézus Krisztusnak a gonoszokat, akkor sok dolog előtt be
kell csukni szemünket. «1°
Ez idő tájt új segítség érkezett a reform munkájának
előmozdítására. A reformált vallás egyik híve egy Lucián nevű
embert küldött Bázelből Zürichbe Luther néhány írásával,
aki szerint e könyvek árusításával hathatósan lehet a világosságot
terjeszteni. »Győződj meg arról - írta Zwinglinek -, hogy
vajon ez az ember elég megfontolt és ügyes-e! Ha igen, vigye városról
városra, faluról falura, sőt házról házra a svájciak között
Luther munkáit, különösen pedig a Miatyánkról készített magyarázatát,
amelyet egyháztagoknak írt. Minél jobban megismerik őket, annál
több vevőre találnak. «" Így terjedt a világosság.
Amikor Isten széttöri a tudatlanság és a babona béklyóit, Sátán
mindent megtesz, hogy az embereket sötétségbe borítsa, és még
szorosabbra fogja bilincseiket. Amikor különböző országokban
hirdetni kezdték, hogy Krisztus vére által az ember bűnbocsánatban
részesül és megigazul, Róma még hangosabban kínálta pénzért a bűnbocsánatot
az egész keresztény világnak.
Minden bűnnek megvolt a »tarifája«, és ha az emberek az
egyház kincstárát megtöltötték, nyugodtan vétkezhettek. Így
dolgozott e két mozgalom. Az egyik pénzért kínált bűnbocsánatot,
a másik Krisztus vére által. Róma engedélyt adott a vétkezésre,
és hasznot húzott belőle. A reformátorok pedig elítélték a bűnt,
és hirdették Krisztust, az engesztelő áldozatot és szabadítót.
Németországban a bűnbocsátó cédulákat a hírhedt
Tetzel irányításával a dominikánus szerzetesek árusították. Svájcban
a ferencrendi szerzeteseket bízta meg az egyház ezzel az üzlettel, irányításával
pedig az olasz szerzetest, Samsont, aki már eddig is jó szolgálatokat
tett az egyháznak. Németországból és Svájcból szerzett hatalmas
összegekkel töltötte meg a pápai kincstárat. Most Svájcot bejárva,
nagy tömegeket vont bűvkörébe. Kicsalta a szegény parasztok
szűkös
keresményét, a gazdagoktól pedig gazdag adományokat követelt. De a
reformáció már éreztette hatását, és megnyirbálta ezt az üzérkedést,
megállítani azonban nem tudta. Zwingli még Einsiedelnben volt, amikor
Satuson, nem sokkal Svájcba jövetele után portékáival a szomszéd városba
érkezett. Amikor a reformátor értesült Satuson küldetéséről,
azonnal fellépett ellene. A két ember nem találkozott egymással, de
Zwingli olyan eredményesen leplezte le a szerzetes igényeinek
jogtalanságát, hogy az kénytelen volt máshova menni.
Zwingli Zürichben is nagy hévvel prédikált a bocsánatárusok
ellen. Amikor Satuson a városhoz közeledett, a városi tanács egy futárt
küldött elé azzal az üzenettel, hogy kerülje el a várost. Mégis
sikerült csellel bejutnia a városba, de minden üzlet nélkül kellett
távoznia. Ezután nemsokára elhagyta Svájcot is.
Nagyot lendített a reform munkáján a pestis, a »fekete halál«,
amely 1519-ben söpört végig Svájcon. Amikor az emberek így szemtől
szembe kerültek a pusztítóval, sokan felismerték a nemrég vásárolt
bűnbocsátó cédulák haszontalanságát és értéktelenségét,
és vágyakoztak hitük biztosabb alapja után. Zwingli is ágynak esett
Zürichben. Nagyon súlyos volt az állapota, és semmi remény nem volt
arra, hogy felgyógyul. Sokfelé az a hír terjedt el, hogy meghalt. Reménye
és bátorsága e nehéz órákban sem ingott meg. Hittel tekintett a
Golgota keresztjére, bízva az engesztelő áldozat elégséges
voltában. Amikor visszatért a halál kapujából, olyan odaadással prédikálta
az evangéliumot, mint soha azelőtt. Szavából rendkívüli erő
áradt. Az emberek örömmel üdvözölték szeretett lelkészüket, aki
a sír széléről tért vissza hozzájuk. Ők maguk is
betegeket és haldoklókat ápoltak, és most érezték, jobban, mint
valaha, hogy milyen érték az evangélium.
Zwingli is tisztábban látta az evangélium igazságait, és saját
magán is jobban tapasztalta megújító erejét. Két témakörrel, az
ember bukásával és a megváltás tervével sokat foglalkozott. »Ádámban
- mondta - mindnyájan romlásba és kárhozatba süllyedt halottak
vagyunk. « »Krisztus... örökké tartó üdvösséget vásárolt nekünk...
Szenvedése... örök áldozat és örökké hatékony orvosság.
Egyszer és mindenkorra eleget tesz az isteni igazságszolgáltatásnak
mindazok érdekében, akik szilárd és rendíthetetlen hittel reá
hagyatkoznak. a Zwingli azt is világosan tanította, hogy Krisztus
kegyelme nem jogosítja fel az embert arra, hogy vétkezzen. Isten ott
van, »ahol Istenbe vetett hit van, és ahol Isten van, ott az embert jó
cselekedetekre ösztönző és indító buzgóság van«.
Olyan nagy volt az érdeklődés Zwingli prédikálása iránt,
hogy amikor beszélt, a székesegyház zsúfolásig megtelt. Apránként
ahogy el tudták hordozni - feltárta hallgatóinak az igazságot. Első
alkalommal kerülte azokat a dolgokat, amelyek előítéletet
kelthetnek. Megnyerni az embereket Krisztus tanításainak, meglágyítani
szívüket Krisztus szeretetével és bemutatni nekik Krisztus példáját
- ezt tartotta feladatának. És ha a hallgatók elfogadják az evangélium
elveit, babonás hiedelmekkel és szokásaikkal minden bizonnyal
felhagynak.
Zürichben a reformáció lépésről lépésre haladt előre,
és ellenségei megriadva nagy támadásra készültek. Egy évvel korábban
a wittenbergi szerzetes Wormsban »nem«-et mondott a pápának és a császárnak.
Most minden azt mutatta, hogy a pápa követelései Zürichben is hasonló
ellenállásba fognak ütközni. Zwinglit többszörös támadás érte.
A pápai kantonokban az evangélium egyik tanítványa a másik után
került a máglyára. De ez nem volt elég. Az eretnekség tanítóját
akarták elhallgattatni. Ezért a konstanzi püspök elküldte három képviselőjét
a zürichi zsinatra, azzal vádolva Zwinglit, hogy az egyházi törvények
áthágására biztatja az embereket, veszélyeztetve ezzel a társadalom
békéjét és jó rendjét. Ha az egyház tekintélye megszűnik -
hangsúlyozta -, általános lesz az anarchia. Zwingli azt válaszolta,
hogy négy éve hirdeti az evangéliumot Zürichben, »amely csendesebb
és békésebb..., mint az államszövetség bármely más városa«. »Hát
nem a kereszténység az általános biztonság legnagyobb garanciája?«
- kérdezte.
A képviselők arra intették a tanács tagjait, hogy
maradjanak meg az egyházban, amelyen kívül - mondták - nincs üdvösség.
Zwingli válasza ez volt: »Ne ingasson meg titeket ez a vád! Az egyház
alapja ugyanaz a Szikla, ugyanaz a Krisztus, aki Péternek is nevet
adott, mivel hűségesen megvallotta Őt. Isten elfogadja minden
népből azt, aki teljes szívből hisz az Úr Jézusban. Valóban
ez az az egyház, amelyen kívül senki sem üdvözülhet. « E tanácskozás
eredményeként a püspök egyik képviselője elfogadta a reformált
vallást.
A zsinat nem volt hajlandó Zwinglivel szemben eljárást indítani,
és Róma újabb támadásra készült. A reformátor, amikor értesült
ellenségei ármánykodásairól, így kiáltott: »Csak jöjjenek; úgy
félek tőlük, mint kinyúló szirt a lábánál bömbölő
hullámoktól!« A papok erőfeszítései csak előmozdították
azt az ügyet, amelyet tönkre akartak tenni. Az igazság tovább
terjedt. Németországi követői, akiket lesújtott Luther eltűnése,
újra felbátorodtak, amikor látták, hogy az evangélium Svájcban is
terjed.
Amikor a reformáció gyökeret vert Zürichben, a romlottság
megállítása, a rend és az összhang megvalósulása nyilvánvalóbbá
tette gyümölcseit. »Városunkban béke lakozik. Nincs veszekedés,
nincs képmutatás, nincs irigység, nincs versengés - írta Zwingli.
Honnan származna ilyen egység, ha nem az Úrtól és tanainktól,
amelyek elárasztanak bennünket a béke és a kegyesség gyümölcseivel?
«"
A reformáció által kivívott győzelmek láttán Róma hívei
még inkább törekedtek arra, hogy megdöntsék a reformációt. Látva,
hogy az üldözéssel nem sikerült Luther munkáját elfojtani Németországban,
elhatározták, hogy saját fegyvereivel fognak küzdeni a reformáció
ellen: vitába szállnak Zwinglivel. Az ügyet tehát előkészítették,
és úgy akarták győzelmüket biztosítani, hogy ők választották
meg nemcsak a harc helyét, hanem a vitát eldöntő bírákat is.
Ha Zwinglit egyszer hatalmukba tudják keríteni, gondjuk lesz rá, hogy
ne meneküljön el. Ha a vezért elhallgattatják, a mozgalmat gyorsan
összezúzhatják. Ezt a szándékukat azonban gondosan eltitkolták.
A vita helye Báden volt. Zwingli azonban nem jelent meg. A zürichi
zsinat, a pápa szándékát megsejtve, és megijedve azoktól a lángoktól,
amelyek a svájci kantonokban az evangélium megvallóinak gyújtott máglyákon
fellobbantak, megtiltotta lelkészének, hogy kitegye magát ennek a
veszélynek. Zwingli hajlandó volt Róma összes odaküldött párthívével
Zürichben találkozni, de Bádenben, ahol a mártírok vére éppen
akkor hullott az igazságért, a biztos halál várt reá. A reformátort
Oecolompadiusnak és Hallernek kellett képviselnie. Róma védelmezője
pedig dr. Eck - egy sereg tudós doktortól és főpaptól támogatott
kiválóság - volt.
Jóllehet Zwingli nem jelent meg a tárgyaláson, befolyása mégis
érezhető volt. A jegyzőkönyvvezetőket a pápa hívei választották
ki. Másoknak halálbüntetés terhe mellett tilos volt jegyzetelni.
Ennek ellenére Zwingli naponta értesült a Bádenben elhangzottakról.
Egy diák, aki jelen volt a tárgyaláson, minden este leírta az aznapi
vitát. Két másik diák pedig vállalkozott a feljegyzés kézbesítésére
Oecolompadiusnak a Zürichben levő Zwinglihez intézett naponkénti
leveleivel együtt. A reformátor válaszolt, tanácsot és javaslatot
adott. Leveleit éjjel írta, és a diákok reggel tértek vissza velük
Bádenbe. A követek baromfiskosarat vittek a fejükön, és kijátszva
a városkapunál állomásozó őrség éberségét, akadálytalanul
átmentek a kapun.
Így a vitát Zwingli vívta ravasz ellenfeleivel. »Elmélkedéseivel,
átvirrasztott éjszakáival és Bádenbe továbbított tanácsaival többet
ért el, mintha személyesen tárgyalt volna ellenségeivel« - mondta
Myconius.
A katolikusok, a biztos győzelembe vetett reménységgel, a
legdíszesebb öltözetükben és ékszerekkel felékesítve jöttek Bádenbe.
Fényűző lakomákon asztalukra a legdrágább finomságokat és
legkitűnőbb borokat tálalták. Egyházi kötelességeik terhén
vigadozással és tivornyázással könnyítettek. A reformátorok egész
másképp viselkedtek. Egyszerű ételüket hamar megették; a nép
nem sokkal helyezte őket a koldusok elé. Oecolompadius házigazdája,
aki alkalmat keresett arra, hogy megnézze, mit csinál szobájában a
vendég, mindig tanulni vagy imádkozni látta, és nagy csodálkozással
mondta, hogy ez az eretnek legalább »nagyon vallásos«.
A tanácskozáson »Eck dölyfösen lépett a pompásan díszített
szószékre, míg az alázatos, szegényesen öltözött Oecolompadiust
ellenfelével szembe egy durván faragott zsámolyra ültették«. Ecket
harsogó hangja és mérhetetlen magabiztossága soha nem hagyta el.
Buzgólkodásra sarkallta az arany reménye csakúgy, mint a hírnév,
mert a vallás védelmezőjét csinos tiszteletdíjjal jutalmazták.
Amikor jobb érvei kifogytak, sértegetéshez, sőt szitkozódáshoz
folyamodott.
A szerény és magában nem bízó Oecolompadius, aki irtózott a
csatától, ezzel az ünnepélyes vallomással kezdte beszédét: »A
megítélésnek csak egy mércéjét ismerem el: Isten szavát. « Szelíden
és udvariasan viselkedett, de ügyesnek és rendíthetetlennek
bizonyult. Míg a katolikusok szokásukhoz híven az egyházi szokások
tekintélyével hozakodtak elő, a reformátor következetesen a
Szentíráshoz ragaszkodott. »Svájcban nincs hatalma a szokásnak -
mondta -, hacsak nincs összhangban az alkotmánnyal. Hitbeli dolgokban
pedig a Biblia a mi alkotmányunk. «
A két vitázó közti különbség nem maradt hatástalan. A
reformátor higgadt, világos érvelése, amelyet oly szelíden és szerényen
adott elő, tetszett azoknak, akik ellenszenvvel fordultak el Eck
szenvedélyes kijelentéseitől.
A vita tizennyolc napig tartott. Lezárulásakor a katolikusok
magabiztosan maguknak igényelték a győzelmet. A képviselők
zöme Róma pártjára állt, és az országgyűlés a reformátorokat
legyőzötteknek mondta ki, és kijelentette, hogy vezérükkel,
Zwinglivel együtt kiváltak az egyházból. De a tárgyalás gyümölcsei
egyértelművé tették, melyik oldal kapott kedvezőbb elbírálást.
Az összecsapás nagyot lendített a protestánsok ügyén. És nem
sokkal ezután Bern és Bázel - e két fontos város - a reformáció
mellett foglalt állást.
[ Back ] [ Home ] [ Up ] [ Next ]
|